
Kiadó: Heted7Világ
Kiadás éve: 2005
Műfaj: Hitbuzgalmi könyvek
Oldalak száma: 22
ISBN: 963-9488-55-0
Megnyitás PDF-kéntA kereszténység története -éppen úgy, mint a Biblia korának vallásos világa- nem más, mint Isten megismerésének története. A véges, a téri és idői világ bilincsei között élő ember számára ez lehetetlen vállalkozás lenne, ha Isten nem ismertetné meg magát az emberrel. A legfontosabb amit róla tudhatunk, hogy ő nem olyan mint ahogyan mi elképzeljük. Ő kiábrázolhatatlan és még gondolatainkban sem lehet belőle bálványt formálni. Nem lehet bezárni őt a templomok hűs csendjébe, de a teológiai könyvek bölcs meghatározásai sem korlátozhatják őt. Sokan gondolják róla, hogy ő szolgál minket, csak meg kell idézni böjttel, vagy lelkes karizmatikus imádsággal. De ő nem a csodatevők Istene, hanem a köznapi hívők útitársa. Ő a VAGYOK, akiben értelmet kapnak mindennapi dolgaink. Úgy lesz erős bennünk, ha merünk ráhagyatkozni mindenben. Úgy oltalmaz, hogy vezet, hiszen ma is felhő és tűzoszlopként jár velünk és előttünk. Aki őt követi, annak nem lesz viharmentes az élete, de ígérete szerint, győzelemre segíti jelenlétével és tanácsaival. Ha figyelünk rá, észre fogjuk venni életünk hajójában a vihar idején is, csak merjünk bizalommal hozzá fordulni oltalomért.