
Kiadó: Arany Forrás Kincsesház Kft.
Kiadás éve: 2007
Műfaj: Hitbuzgalmi könyvek
Oldalak száma: 24
ISBN: 978-963-9741-16-4
Megnyitás PDF-kéntAmikor megszülettünk egy volt biztos: meg fogunk halni, de nem mindegy hogy hogyan és mikor. A halál – az élet, az egzisztencia legnagyobb válsága. Mit mond erről a Biblia?
A kereszténység, Krisztus tanítása nyomán hisz egy új élet kezdetének lehetőségében, mert hiszi azt, hogy az ember nem az újraszületések végtelen során lesz tökéletessé, hanem az a Krisztus, akiben az új élet lehetőségét megtalálom, újjászül minket élő reménységre. Nem az a nagy kérdés, hogy lesz-e élet a halál után, hanem az, hogy van-e újjászületés az örök életre a halál előtt?
A halálról csak akkor tudunk helyesen gondolkodni, ha emberségünk titkával is megismerkedünk. Hogyan kerülhetünk harmóniába Istennel, a másik emberrel, akit felebarátként mellénk állított teremtő Urunk, és hogyan találhatjuk meg a teremtett világgal való békés életünk titkát? Hitünk szerint az üdvösség a harmónia új győzelme a káosz felett. Jézus azért jött, hogy megbékéltesse magával a világot, hogy ismét emberek lehessünk. Hiszen Isten nem angyaloknak teremtett bennünket, hanem embereknek. Ő azért jön vissza ítélni élőket és holtakat, hogy emberré válásunknak ne lehessen semmi akadálya. Ez a rövid füzet, a Biblia erre vonatkozó tanításait összefoglalva, ezekre a kérdésekre keresi a választ.